Adatvédelmi tájékoztató

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

 

 

1.  Látogatói adatkezelés a Társaság honlapján 

 

(1)  A Sütik (cookie-k)  rövid adatfájlok, melyeket a meglátogatott honlap helyez el a felhasználó számítógépén. A cookie célja, hogy az adott infokommunikációs, internetes szolgáltatást megkönnyítse, kényelmesebbé tegye. Számos fajtája létezik, de általában két nagy csoportba sorolhatóak. Az egyik az ideiglenes cookie, amelyet a honlap csak egy adott munkamenet során (pl.: egy internetes bankolás biztonsági azonosítása alatt) helyez el a felhasználó eszközén, a másik fajtája az állandó cookie (pl.: egy honlap nyelvi beállítása), amely addig a számítógépen marad, amíg a felhasználó le nem törli azt. Az Európai Bizottság irányelvei alapján cookie-kat [kivéve, ha azok az adott szolgáltatás használatához elengedhetetlenül szükségesek] csak a felhasználó engedélyével lehet a felhasználó eszközén elhelyezni. 

 

(2) A felhasználó hozzájárulását nem igénylő sütik esetében a honlap első látogatása során kell tájékoztatást nyújtani. Nem szükséges, hogy a sütikre vonatkozó tájékoztató teljes szövege megjelenjen a honlapon, elegendő, ha a honlap üzemeltetői röviden összefoglalják a tájékoztatás lényegét, és egy linken keresztül utalnak a teljes körű tájékoztató elérhetőségére.

 

(3) A hozzájárulást igénylő sütik esetében a tájékoztatás kapcsolódhat a honlap első látogatásához is abban az esetben, ha a sütik alkalmazásával együtt járó adatkezelés már az oldal felkeresésével megkezdődik. Amennyiben a süti alkalmazására a felhasználó által kifejezetten kért funkció igénybevételéhez kapcsolódik, akkor a tájékoztatás is megjelenhet e funkció igénybevételéhez kapcsolódóan. Ebben az esetben sem szükséges az, hogy a sütikre vonatkozó tájékoztató teljes szövege megjelenjen a honlapon, elegendő egy rövid összefoglaló a tájékoztatás lényegéről, és egy linken keresztül utalás a teljes körű tájékoztató elérhetőségére.

 

2.  Tájékoztatás sütik (cookie) alkalmazásáról

 

(1)  Az általános elterjedt  internetes gyakorlatnak megfelelően Társaságunk  is használ  sütiket  (cookie) a weboldalán. A cookie egy kis fájl, amely egy sor karaktert tartalmaz, és amely akkor kerül a látogató számítógépére, amikor  az egy webhelyet keres fel. Amikor ismét felkeresi az adott webhelyet, a cookie-nak köszönhetően a webhely képes felismerni a látogató böngészőjét.  A cookie-k tárolhatnak felhasználói beállításokat (pl. választott nyelv) és egyéb információkat is. Többek között információt gyűjtenek a látogatóról és eszközéről, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülhetnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor.  A sütik általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát, elősegítik, hogy a weboldal a felhasználók számára igazi webes élményt nyújtson, és hatékony információforrást jelentsen, továbbá biztosítják a weboldal üzemeltetője részére az oldal működésének ellenőrzését, visszaélések megakadályozását és a weboldalon nyújtott szolgáltatások zavartalan és megfelelő színvonalú biztosítását.

(2) Társaságunk honlapja a weboldal használata során a látogatóról,  illetve az  általa böngészésre használt eszközről az alábbi adatokat rögzíti és kezeli:
• az látogató által használt IP cím,
• a böngésző típusa,
• a böngészésre használt eszköz operációs rendszerének jellemzői (beállított nyelv),
• látogatás időpontja,
• a meglátogatott (al)oldal, funkció vagy szolgáltatás.

(3) A sütik használatának elfogadása, engedélyezése nem kötelező.  Visszaállíthatja böngészője beállításait, hogy az utasítsa el az összes cookie-t, vagy hogy jelezze, ha a rendszer éppen egy cookie-t küld.  A legtöbb böngésző ugyan alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak annak érdekében, hogy megakadályozható legyen az automatikus elfogadás és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét.

A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat
• Google Chrome: https://support.google.com/accounts/answer/61416?hl=hu
• Firefox: https://support.mozilla.org/hu/kb/sutik-engedelyezese-es-tiltasa-amit-weboldak-haszn
• Microsoft Internet Explorer 11: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-11
• Microsoft Internet Explorer 10: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-10-win-7
• Microsoft Internet Explorer 9: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-9
• Microsoft Internet Explorer 8: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-8
• Microsoft Edge: http://windows.microsoft.com/hu-hu/windows-10/edge-privacy-faq
• Safari: https://support.apple.com/hu-hu/HT201265

Mindezek mellett azonban felhívjuk a figyelmet arra, hogy  előfordulhat, hogy bizonyos webhelyfunkciók vagy -szolgáltatások nem fognak megfelelően működni cookie-k nélkül.

 

(4) A  weboldalon használt sütik önmagukban nem alkalmasak a felhasználó személyének beazonosítására.

 

(5)  Társaság honlapján alkalmazott sütik:

 

1. Technikailag elengedhetetlenül szükséges munkamenet (session) sütik

Ezek a sütik ahhoz szükségesek, hogy a látogatók böngészhessék a weboldalt, zökkenőmentesen és teljes körűen használhassák annak funkcióit, a weboldalon keresztül elérhető szolgáltatásokat, így - többek között- különösen a látogató által az adott oldalakon végzett műveletek megjegyzését egy látogatás során. Ezen sütik adatkezelésének időtartama kizárólag a látogató aktuális látogatására vonatkozik, a munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépéről.

A kezelt adatkör: AVChatUserId, JSESSIONID, portal_referer.

Ezen adatkezelés jogalapja az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdése.

Az adatkezelés célja: a honlap megfelelő működésének biztosítása.

 

2. Hozzájárulást igénylő sütik:

Ezek lehetőséget biztosítanak hogy a Társaság megjegyezhesse a felhasználó honlappal kapcsolatos választásait.  A látogató a szolgáltatás igénybevételét megelőzően és a szolgáltatás igénybevétele során ezen adatkezelést bármikor megtilthatja.  Ezek az  adatok nem kapcsolhatók össze az igénybe vevő azonosító adataival és az igénybe vevő hozzájárulása nélkül nem adhatók át harmadik személy számára.

 

 2.1. Használatot elősegítő sütik:

Az adatkezelés jogalapja a látogató hozzájárulása.

Az adatkezelés célja: A szolgáltatás hatékonyságának növelése,   felhasználói élmény növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele.

Az adatkezelés időtartama 6 hónap.

 

2.2.  Teljesítményt biztosító sütik:

Google Analytics sütik – erről itt tájékozódhat:

https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/analyticsjs/cookie-usage

 

Google AdWords sütik  - erről itt tájékozódhat:

https://support.google.com/adwords/answer/2407785?hl=hu

 

3. Regisztráció a Társaság honlapján

 

(1) A honlapon a regisztráló természetes személy az erre vonatkozó négyzet bejelölésével adhatja meg hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez. Tilos a négyzet előre bejelölése

 

(2) A kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve (vezetéknév, keresztnév), címe, telefonszáma, e-mail címe, online azonosító.

 

(3) A személyes adatok kezelésének célja:

1. A honlapon nyújtott szolgáltatások teljesítése.

2. Kapcsolatfelvétel, elektronikus, telefonos, SMS, és postai megkereséssel.

3. Tájékoztatás  a Társaság termékeiről, szolgáltatásairól, szerződési feltételeiről, akcióiról.

4. Reklám-küldemény a tájékoztatás során elektronikusan és postai úton küldhető.

5. A honlap használatának elemzése.

 

(4) Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása.

 

(5) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság ügyfélszolgálattal, marketing tevékenységével  kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként  a Társaság IT szolgáltatója tárhelyszolgáltatást végző munkavállalói.

 

(6) A személyes adatok tárolásának időtartama: a regisztráció / szolgáltatás fennállásáig, vagy az érintett hozzájárulása visszavonásáig (törlési kérelméig).

 

4. Hírlevél szolgáltatáshoz kapcsolódó adatkezelés 

 

(1) A honlapon a hírlevél szolgáltatásra regisztráló természetes személy az erre vonatkozó négyzet bejelölésével adhatja meg hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez. Tilos a négyzet előre bejelölése. A hírlevéről az érintett a hírlevél „Leiratkozás” alkalmazásának használatával, vagy írásban, vagy e-mailben tett nyilatkozattal bármikor leiratkozhat, amely a hozzájárulás visszavonását jelenti. Ilyen esetben a leiratkozó minden adatát haladéktalanul törölni kell. A hírlevél feliratkozás oldalon elhelyezendő tájékoztatás szövegét jelen Szabályzat 7. számú Melléklete tartalmazza.

 

(2) A kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve (vezetéknév, keresztnév), e-mail címe.

 

(3) A személyes adatok kezelésének célja:

1. Hírlevél küldése a Társaság termékei, szolgáltatásai tárgyában

2. Reklámanyag küldése

 

(4) Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása.

 

(5) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság ügyfélszolgálattal, marketing tevékenységével  kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói,  adatfeldolgozóként a Társaság IT szolgáltatója munkavállalói a tárhelyszolgáltatás teljesítése céljából,

 

(6) A személyes adatok tárolásának időtartama: a hírlevél-szolgáltatás fennállásáig, vagy az érintett hozzájárulása visszavonásáig (törlési kérelméig).

 

5.  Közösségi irányelvek / Adatkezelés a Társaság Facebook oldalán

 

(1) A Társaság termékei, szolgáltatásai megismertetése, népszerűsítése céljából Facebook oldalt tart fenn.

 

(2) A  Társaság Facebook oldalon felett kérdés nem minősül hivatalosan benyújtott panasznak. 

 

(3) A Társaság Facebook oldalán a látogatók által közzétett személyes adatokat a Társaság nem kezeli.

 

(4) A látogatókra a Facebook Adatvédelmi- és Szolgáltatási Feltételei irányadók.

 

(5) Jogellenes, vagy sértő  tartalom  publikálása esetén a Társaság előzetes értesítés nélkül kizárhatja az érintettet a tagok közül, vagy törölheti hozzászólását.

 

(6) A Társaság nem felel a Facebook felhasználók által közzétett jogszabályt sértő adattartalmakért, hozzászólásokért. A Társaság nem felel  semmilyen, a Facebook működéséből adódó hibáért, üzemzavarért vagy a rendszer működésének megváltoztatásából fakadó problémáért.

 

6. Adatkezelés a Társaság webáruházában

 

(1) A Társaság által működtetett webáruházban történő vásárlás szerződésnek minősül, figyelemmel az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről  szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A.§-ára, és a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló  45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletre is. Webáruházban történő vásárlás  esetén az adatkezelés jogcíme a szerződés.

 

(2) A Társaság a szolgáltató az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából kezelheti a webáruházban regisztráló, vásárló  azonosításához szükséges természetes személyazonosító adatokat és lakcímet a 2001. évi CVIII. törvény 13/A.§(1) bekezdés jogcímén, továbbá hozzájárulás jogcímén a telefonszámát, e-mail címét, bankszámlaszámát, online azonosítóját.

 

(3) A Társaság számlázás céljából kezelheti az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos természetes személyazonosító adatokat, lakcímet, valamint a szolgáltatás igénybevételének időpontjára, időtartamára és helyére vonatkozó adatokat, a 2001. évi CVIII. törvény 13/A.§(2) bekezdés jogcímén.

 

(4) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság ügyfélszolgálattal, marketing tevékenységével  kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként, a Társaság adózási, könyvviteli feladatait ellátó vállalkozás munkavállalói, az adó és számviteli kötelezettségek teljesítése céljából,  a Társaság IT szolgáltatója munkavállalói a tárhelyszolgáltatás teljesítése céljából, a futárszolgálat munkavállalói a szállítási adatok (név, cím, telefonszám) vonatkozásában.

 

(5) A személyes adatok kezelésének időtartama: a regisztráció / szolgáltatás fennállásáig, vagy az érintett hozzájárulása visszavonásáig (törlési kérelméig), vásárlás esetén a vásárlás évét követő 5 évig.

 

7. Ajándéksorsolás szervezésével kapcsolatos adatkezelés

 

(1) Ha a társaság ajándéksorsolást (1991. évi XXXIV. törvény 23.§)  szervez, hozzájárulása alapján kezelheti az érintett  természetes személy nevét, címét, telefonszámát, e-mail címét, online azonosítóját. A játékban való részvétel önkéntes. 

 

(2) A személyes adatok kezelésének célja: nyereményjáték nyertesének megállapítása, értesítése, a nyeremény megküldése. Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása.

 

(3) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság ügyfélszolgálattal kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként  a Társaság IT szolgáltatója szerverszolgáltatást végző munkavállalói, futárszolgálat munkavállalói.

 

(4) A személyes adatok tárolásának időtartama: az ajándéksorolás  végelszámolásáig.

 

8.  Direkt marketing célú adatkezelés

 

(1) Ha külön törvény eltérően nem rendelkezik, reklám természetes személynek mint reklám címzettjének közvetlen megkeresése módszerével (közvetlen üzletszerzés), így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján - a 2008. évi XLVIII. törvényben meghatározott kivétellel - kizárólag akkor közölhető, ha ahhoz a reklám címzettje előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult.

 

(2) A Társaság által reklám-címzetti megkeresés céljára  kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve, címe, telefonszáma, e-mail címe, online azonosító.

 

(3) A személyes adatok kezelésének célja a Társaság tevékenységéhez kapcsolódó direkt marketing tevékenység folytatása, azaz reklámkiadványok, hírlevelek, aktuális ajánlatok nyomtatott (postai) vagy elektronikus formában (e-mail) történő rendszeres vagy időszakonkénti megküldése a regisztrációkor megadott elérhetőségekre.

 

(4) Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása.

 

(5) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság ügyfélszolgálattal kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként  a Társaság IT szolgáltatója szerverszolgáltatást végző munkavállalói, postai kézbesítés esetén a Posta munkavállalói.

 

(6) A személyes adatok tárolásának időtartama: a hozzájárulás visszavonásáig.